HÍREK ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK INTÉZMÉNYEK

SZÁMOS ÚJDONSÁGGAL KEZDŐDIK SZERDÁN A FILMSZEREDA


A hűvös őszből a meleg nyárba, lakótelepi mozizás, gyerekfelügyelet a filmek alatt, premier előtti vetítések, szakmai kerekasztal Székelyföld megjelenítéséről a magyar filmművészetben. Címszavakban így összegezhetőek a szerdán rajtoló 5. Filmszereda újdonságai. Korodi Attila polgármester, Sógor Enikő alpolgármester és Mihály László programszervező sajtótájékoztatón ismertette a Székelyföldi Mozgóképfesztivállal kapcsolatos tudnivalókat.

 

 

„Csíkszereda megérdemli, hogy ne az őszi hűvös estéken, hanem a nyári meleget kihasználva tudjon eltölteni kellemes perceket a filmek világában” – indokolta a filmfesztivál időpontjának módosítását Korodi Attila. A polgármester hangsúlyozta, a film világa vissza kell költözzön Csíkszeredába, és nem csak a Filmszereda által. Ezért a pénteki önkormányzati ülésen döntés születik arra vonatkozóan, hogy a Csíki Mozi épületének adminisztrálását a város átadja a Pro Siculi Közösségi Fejlesztési Társulásnak, annak érdekében, hogy egy kevésbé bürökratikus, de annál inkább rugalmas, jól működtethető mozirendszert tudjon kialakítani a következő évekre – jelentette be Korodi.

A hosszú távon, rendszerszerűen működő mozimegvalósításának folyamatát a filmfesztivállal szeretnénk útjára indítani – fogalmazott Sógor Enikő alpolgármester, aki szerint aminőségi filmeknek, a mozinak is megvan az a tulajdonsága –mint a többi művészeti ágnak –, hogy tükröt tart, rádöbbent, tanít és hasznos tud lenni abban, hogy a társadalom, a közösség jól működjön. Az újdonságokról szólva az alpolgármester elmondta, az előző évek megszokott helyszínei mellett (Csíki Mozi és a Mikó-vár udvara) új helyszíneken is lesz lehetőség „mozizásra”. „Bevisszük a filmeket az emberek közé, nem csak őket hívjuk a központba: amolyan lakótelepi mozinézés lehetőségét teremtjük meg  a Temesvári sugárúton (az Óceánnal szemben) és a Pacsirta sétányon, a sportpályán.

A sajtótájékoztató keretében Mihály László nyújtott átfogóbetekintést a kínálatban szereplő filmekről és a kísérőrendezvényekről. Mint elmondta, érdekes felhozatal lesz az idei kiadáson. Az elmúlt időszak rányomta a bélyegét a filmiparra is, jóval kevesebb alkotás született, mint a korábbi években.  Ezért egyrészt megkönnyítette, másrészt nehezebbé tette a válogatást, de a kolozsvári Filmtett Egyesülettel, mint szakmai partnerrel sikerült átfogó, színes filmkínálatot kialakítani.

A Filmszereda öt napjának keretét a Csíki Kamarazenekar filmzenékre alapozó nyitókoncertje, illetve a Kolozsvári Magyar Színház művészeiből álló Loose Neckties Society zárókoncertje adja.

A fesztivál első napja a helyi jellegre erősít rá. A nyitófilm Farkas György által rendezett Nyírő József-novella adaptációja, a Most már jöhetsz, Jézuska című kisjátékfilm lesz, amelyet moziban elsőként láthatnak a csíkiak. A bemutatót követően a rendezővel és a helyi szereplőkkel is találkozhat a közönség.

Premier előtti bemutatón nézheti meg a közönség Nagy Viktor Oszkár új játékfilmjét is: a Becsúszó szerelem című alkotást a záró napon tűzték műsorra.

A Filmszereda programjában még két, helyi vonatkozású dokumentumfilm (Otthon, otthon, A vonal alatt), illetve egy román-luxemburgi-német dokumentumfilm (colectiv), drámák, művészfilmek (Dau.Natasha, Szívek királynője, Nomádok földje, Még egy kört mindenkinek, Zárójelentés, Portré a lángoló fiatal lányról), a felnőttek számára is mély üzenetet közvetítő gyermekfilmek (Lassie hazatér, Lelki ismeretek),illetve könnyed vígjátékok (Seveled, Hab, Babardeală cu bucluc, Pesti balhé) szerepelnek.

A késő délutáni filmvetítések idején a legkisebbek számára a felügyelet biztosított lesz, a gyermekek nevelő-foglalkoztató tevékenységeken vehetnek részt.

Teljesen új eleme a Filmszeredának A székelyföldi imázs a magyar mozgófilmen keresztül címet viselő kávézós párbeszéd, amelyen székelyföldi filmesek – Nagy Anikó, Farkas György, Daczó Dénes, Szabó Attila, Zsigmond Attila – az érdeklődő közönséggel együtt vitatják meg a Székelyföld megjelenítését a magyar filmművészetben.

A Filmszereda programja megtekinthető a filmszereda.ro oldalon, illetve az esemény Facebook-oldalán. Belépőjegyek a bilete.ro oldalon válthatók.

 

2021. június 21.

 

[vissza]

Rendezvényajánló

JÚN BAROKK FORMÁK ÚJRAGONDOLVA
22
JÚN KERESZTÚTON – néptánc-színházi előadás a bukovinai székelyek kálváriájáról
21
JÚN SHAPOVALOV ÉS A CSÍKI KAMARAZENEKAR
20
JÚN LÁNYOK, ASSZONYOK NAGY IMRE MŰVÉSZETÉBEN – időszakos kiállítás
18
JÚN UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja
08





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA