HÍREK ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK INTÉZMÉNYEK

Hírek

„A SZABADSÁG OTT KEZDŐDIK, AHOL MEGSZŰNIK A FÉLELEM”

Összefoglaló a csíkszeredai március 15-ei eseményekről


A magyar szabadság napján, március 15-én nemcsak Csíkszereda város, hanem a megyeszékhley lakói és a környező települések is díszbe öltöztek. A polgármesteri hivatal által szervezett háromnapos rendezvénysorozat záróakkordjaként a Gál Sándor-szobornál gyültek össze megemlékezni az érdeklődők.

Elsőként a román és magyar himnusz csendült fel a Csíkszentsimoni Ifjúsági Zenekar előadásában. Ezt követően Tőke Ervin az EMNP önkormányzati képviselője osztotta meg ünnepi gondolatait. A történelmi egyházak részéről Darvas-Kozma József római katolikus esperes-plébános, valamint Solymosi Alpár unitárius lelkész osztotta meg gondolatait, majd áldásukat adták az egybegyűltekre. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja tolmácsolta, majd Ţepeluş Marius önkormányzati képviselő a román miniszterelnök, Dacian Cioloş üzenetét olvasta fel.

A koszorúk elhelyzését követően a tömeg felvonult a Vár térre, ahol a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes kórusa, illetve a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara adott elő egy-egy kórusművet. Az ünnepi beszédek sorát Fülöp Árpád Zoltán, RMDSZ-es önkormányzati képviselő nyitotta meg. Beszédében kiemelte: „Valamikor előjogaink voltak ezen a földön és ma másoknak van az, akik féltik, hogy elveszítik azokat. Mi nem előjogokat kérünk, hanem csak a jogainkat és nem mások jogainak terhére tesszük ezt. Jogainkat kérjük, amelyek abból fakadnak, hogy nem bérlők vagyunk itt ezen a földön, hanem tulajdonosok, nem immigránsok vagyunk itt, hanem azok, akik megállították és védték a keresztény Europát évszázadokon át az immigrációtól, és tették mindezt hittel és önfeláldozással.(...) Nem egy számjegy vagyunk az országos statisztikában, hanem egy történelmi európai nép.”

A megemlékezésen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncait láthatta a közönség, ezt követően Korodi Attila, parlamenti képviselő beszéde hangzott el. „1848-ban az emberek a nagy közös célt, a magyar nép szabadságát önálló, egyéni érdekeik elé tudták helyezni. A ma embere sajnos erre csak ritkán képes, nagyon ritkán. Ma az egyéni érdekek, az egyéni boldogulás vezérli mindennapjainkat, és a félelem. Még ünnepelni, emlékezni is évről évre kevesebben gyűlünk össze.” – hangsúlyozta. Az ünnepség további felszólalójaként Zsigmond Barna Pál, csíkszeredai főkonzul szólt az egybegyültekhez, beszédében elhangzott: „Ma különösen bátorság kell ahhoz, hogy azokat az értékeket válasszuk, kövessük, amelyek egykor Európát naggyá tették. Mi magyarok, akik végigéltük azt, hogy a magyar kultúra, a magyar nyelv háttérbe szorul, most azt tapasztajuk, hogy a mi Európánk is veszélybe került. (..) Nem nézhetjük ölbetett kézzel, ami körülöttünk történik.”

Az ünnepség zárásaként Tamás József római katolikus püspök mondott áldást, majd a koszorúk elhelyezése következett.

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala köszönetét fejezi ki az ünnepi rendezvénysorozat megvalósításában szerepet vállalóknak: Nagy István Művészeti Középiskola kórusa; a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara; a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes; a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a Petőfi Sándor Általános Iskola.

[vissza]

Rendezvényajánló

OKT ELMARAD!!!! INEFFABLE feat. BILL LAURANCE – koncert
29
OKT ELMARAD!!! Király István: EGY IFJÚKOMMUNISTA A DAMASZKUSZI ÚTON
22
OKT ELMARAD!!! Tircsné Dr. Propper Valéria: MAGYAR ÍRÓK A VILÁGHÁBORÚ(K) ÉS TRIANON POKLÁBAN
15
OKT ERDEI VIGASSÁGOK – gyerekhangverseny
14
OKT MÁRTON ÁRPÁD 80+1 – időszakos tárlat
08





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA