HÍREK ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK INTÉZMÉNYEK

NÉGY VASÁRNAP, NÉGY GYERTYALÁNG – adventi ünnepségsorozat


Idén is, mint most már több, mint egy évtized során, szeretettel hívjuk városunk apraját-nagyját a három hetet, négy vasárnapot átkaroló, a szeretet ünnepét megelőző közös várakozásra: a Négy vasárnap, négy gyertyaláng ünnepsorozatunkra az ezüstben csillogó karácsonyfánk köré. A fa fehér angyalai az öröm hírnökei, az ablakok a kíváncsi várakozást, a nyitottságot, a befogadás vágyát hivatottak jelképezni.

A Nagy István Művészeti Szakközépiskola 5–8. osztályos énekkara vezeti fel az első gyertya gyújtását december 2-án 5 órakor. A tiszta gyermeki hangok után Ft. Bálint Emil, a Szent Ágoston-templom plébánosa osztja meg gondolatait a jelenlevőkkel.

A második gyertyagyújtáson, december 9-én, 5 órától a csíksomlyói kórus dalai csendülnek fel a téren, és Urbán Erik ferences atya szól a ünneplő közösséghez.

A csíkszeredai Csibész Ifjúsági Egyesület Árvácska együttese minden évben Pásztorjátékkal készül az ünnepre, amit Magyarországon adventi turnén több helyen is bemutat. A 2018-as betlehemes-pásztorjátékuk címe: Nagy öröm hirdettetik. Előadásukban népies karácsonyi énekek hangzanak el hagyományos hangszerekkel, egy kis mozgással-tánccal fűszerezve. A harmadik gyertyagyújtást ők teszik magasztossá december 16-án, szintén 5-től. A közönség Tamás János evangélikus lelkész és Szatmári Szilárd református lelkész meghitt szavait hallhatja majd.

Végül december 23-án a már megszokott időben, a negyedik gyertyagyújtáson a Gyerekek Háza kis énekesei, serketáncosai, az Aprók táncháza nagyobbacska táncosai kántálnak szüleikkel együtt hagyományos karácsonyi népi énekeket. Közösen recitálják az egészség- és bőségvarázsló jókívánságokat, dalukkal ébresztgetik a születendő Fényt. Útravalóul Ft. Darvas-Kozma József esperes és Solymosi Alpár unitárius lelkész szól a megjelentekhez.

 Van olyan, ami megosztva nem fogy, hanem szaporodik. Ez nem más, mint az öröm és a szeretet. És közösségben hatványozódva sokasodik. Találkozzunk tehát vasárnaponként a Majláth Gusztáv Károly téren, a karácsonyfa fényei alatt, éljük meg közösen az örömet, osszuk meg, hogy sokasítsuk a szeretetet, amíg együtt várunk a Fényre.

[vissza]

Rendezvényajánló

JÚL XVII. FERENCES IFJÚSÁGI ZARÁNDOKLAT
28
JÚL Szilágyi Tibor: NYITOTT ABLAK – zenés játék
22
JÚL Szakács Attila Imre: GÖRÖNGYÖS ÚTON...EGY SZÉKELY ÉLETPÁLYA CSÍKBORZSOVÁTÓL SZATYMAZIG – könyvbemutató
18
JÚL GYŐRFFY LÁSZLÓ: NEKROSPEKTÍV – kiállítás
18
JÚL RÖPTETŐ – ÉRZELMI INTELLIGENCIA FEJLESZTŐ TÁBOR GYERMEKEKNEK
15





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA