A SZOBOSZLAI-PER ÁLDOZATAINAK SZENTELT ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSEK


Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapján ebben az évben is két helyszínen idézzük fel a hatvankét évvel ezelőtti történéseket és hajtunk fejet a forradalom áldozatainak emléke előtt.

Kedden, október 23-án délelőtt 11.00 órától a Kalász negyedi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál veszi kezdetét a programsorozat. A megemlékezés keretében ünnepi beszédek, szavalatok, egyházi áldások hangzanak el, majd koszorúzással fejeződik be az esemény.

Az emléknap délutánján, 18.00 órától az 1956-os térre, a Gloria Victis-emlékműhöz várjuk a méltósággal és tisztelettel ünnepelni vágyókat. A nyitányként elhangzó Márai-költemény után az ünnepi szónokok beszédei következnek, majd a Márton Áron Főgimnázium diákjainak közreműködésével idézzük fel a Szoboszlai-féle összeesküvés előzményeit és végkifejletét. A megemlékező ünnepséget a történelmi egyházaink képviselőinek közös imája és a megemlékezés koszorúinak elhelyezése zárja.

Mindkét helyszínen közreműködik a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar.

 

 

Koszorúzás

Kérjük mindazokat, akik a Kalász negyedi kopjafánál, illetve a Gloria Victis-emlékműnél koszorút kívánnak elhelyezni, jelezzék előzetesen szándékukat a 0266–371 464-es  telefonszámon vagy e-mailben a varoshaza@szereda.ro címen október 22-én, hétfőn 16.00 óráig, a koszorúzási lista elkészítése érdekében.

 

Tisztelettel várjuk Csíkszereda polgárait a megemlékező ünnepségekre!

[vissza]

Rendezvényajánló

NOV AZ OLVASÓKÖR NOVEMBERI TALÁLKOZÓJA – Egy klasszikus dokumentumregény: Életben maradtak
19
NOV A MAROSVÁSÁRHELYI SZÉKELY NÉPTÁNCOSOK, NÓTAÉNEKESEK, ZENÉS, TÁNCOS OPERETT GÁLÁJA
18
NOV Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla: BIHAR-HEGYSÉG – A KIRÁLY-HÁGÓTÓL A BIHAR-HÁGÓIG; KEMÉNY JÁNOS. A MAROSVÉCSI MECÉNÁS – AZ ERDÉLYI HELIKON ALAPÍTÓJA – kettős albumbemutató
16
NOV HUMORISTÁK VILÁGKÖRÜLI TURNÉJA
16
NOV ERDÉLYI PRÍMÁSOK TALÁLKOZÓJA
13





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA 2014

2013. MÁRCIUS 15. – ünnepi rendezvénysorozat

Önkormányzati labdarúgótorna a Városnapok keretében

Karácsonyváró koncert, karácsonyfadíszítés és gyertyagyújtás advent harmadik vasárnapján

Mikulás-váró ünnepség