EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA

Az elmúlt száz év emlékére


Különös nap virrad újra július első szombatján. Székelyföld számos portáján legszebb viseletükbe öltöznek a leányok és legények, és lelküket is ünneplőbe öltöztetve indulnak Csíkszereda főterére, hogy az Ezer Székely Leány Napján megmutathassák, milyen a székelyek összetartó ereje, közös éneke, imádsága, táncoló jókedve! Különös lesz az idei rendezvény azért is, mert miközben az elmúlt száz év emlékére szenteljük azt, hangsúlyosabb szerepet kap ebben az évben a közösségi élmény a közös tánc és a játék révén.

Hívó szavak

Július 7-én, az Ezer Székely Leány Napján az eltelt évszázad történelmi fordulataira is emlékezünk tehát. Tesszük ezt egyrészt azáltal is, hogy a rendezvény Csíksomlyói Nyeregben zajló programjában műsorra tűztük a Bekecs Néptáncegyüttes Ember az embertelenségben című centenáriumi produkciójának részleteit. Az előadásban a nyárádszeredai táncegyüttes az elmúlt száz év viharos történelmét dolgozza fel erdélyi magyar szemszögből, kitérve a világháborúkra, a trianoni szétzúzásra, a kommunizmusra, de ugyanakkor az aktuális gondokat is figyelembe véve, az elmúlt harminc év számunkra talán legnagyobb problematikájára, a kivándorlásra is.

A száz éves ellenszélben éppen „őseink hite és a hagyományokra alapuló gyökereink, a viseletünk, a sajátos zenei és mozgásvilágunk nyújtotta és jelentette a biztos fogodzót” – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Ez kell ma is a mentsvár legyen.

Évszázados elnyomásunk, nehézségeink ellenére arra törekedjünk – biztat András Mihály, a Hargita együttes vezetője, hogy – „a nap forgatagában tudjuk szépnek, vidámnak, népesnek, gondtalannak, elégedettnek látni magunkat!” Kapcsolódjunk be a közös táncokba, térjünk be a népviseleti sátorba, de legfőképp az ügyességi sátorba, ahol számos játékot próbálhatunk ki.

 

A rendezvény programja

8.30 – 9.00 – Gyülekező a város bejáratainál: Szentlélek utca , Brassói út, Nagyrét utca, majd ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre 

 

Szabadság tér

9.30–10.00 – Megnyitó, közös tánc, ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra

 

Csíksomlyói kegytemplom

11.00 – Ünnepi szentmise

12.00 – felvonulás a kegytemplomból a Nyeregbe, főhajtás és emlékezés a Domokos Pál Péter szobor előtt

 

Csíksomlyói nyereg 

10.00 – 18.00 – Kézműves kiállítás és vásár, mesterségbemutató

13.00 – 16.00 – Népviseletmustra

13.00 – Ünnepi köszöntőbeszédek

14.00 – Ember az embertelenségben. Az elmúlt száz év emlékére – a Bekecs Néptáncszínház előadása

14.30 – 16.00 – Székelyföld táncai – a hagyományőrző néptánccsoportok előadásai

16.00 – Örökség – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása

16.30 – Közös játék és tánc

17.00 – Közös fotó készítése a népviseletbe öltözöttekkel

17.30 – Népviseletmustra kiértékelés

18.00 – A legnépesebb település díjazása

Záró közös tánc

 

Az ünnepség tiszteletbeli házigazdája: CSÍKPÁLFALVA

 

 

Fontos tudnivalók

Közlekedés

A rendezvény napján a gyülekezőpontoknál, illetve a Szabadság térre vezető felvonulási útvonalon forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani, az alábbiak szerint: 

9.00 – 10.15 óra között le lesz zárva a forgalom előtt a Mihail Sadoveanu utca (a Postabanktól a Temesvári sugárúttal való útkereszteződésig), illetve a Temesvári sugárút a Szabadság tértől a Kőrösi Csoma Sándor utcával való útkereszteződésig.  

9.45 – 10.30 óra között a Kossuth Lajos utcának a Szabadság tér és Márton Áron utca közötti szakasza.

 

Regisztráció

A rendezvény ideje alatt a csíksomlyói Nyeregben a viseletben érkezők a Bejelentkezés feliratú sátorban regisztrálhatnak, hozzájárulva ahhoz, hogy az a település, amely a legnépesebb, viseletbe öltözött csoporttal jelenik meg az eseményen (a település lakossági arányához viszonyítva), a 2019. évi Ezer Székely Leány Napja rendezvény tiszteletbeli házigazdája legyen, és két eskető székkel gyarapodjon.  

 

Viseletmustra

A viseletmustrán idén is elsősorban a családokat, együtt érkező családtagokat, baráti csoportokat díjazzuk. Az eredeti viseletben érkező több generációs családokat, anyát és lányát, apát és fiát, testvéreket, barátokat várunk a népviseleti sátorban az Ezer Székely Leány Napján.

Nem kizáró ok természetesen az sem, ha valaki nem tud csoporthoz csatlakozni, az egyedi, szép népviseleteket önállóan is bevesszük a mustrába.

 

A szervezők – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány – szeretettel várnak minden viselettel rendelkező időset és fiatalt, vidéken vagy városon élőt az Ezer Székely Leány Napja ünnepségre.

 

Gyűljünk össze tehát minél többen július 7-én, szombaton az Ezer Székely Leány Napján a csíkszeredai Szabadság téren, majd a csíksomlyói Nyeregben, és mutassuk meg, milyen a székelyek viselete, közös éneke, imádsága, táncoló jókedve! Tegyük mindezt az elmúlt száz év emlékére.

 

 

Az ünnepség kereskedelmi tevékenységét és a forgalom korlátozását szabályozó polgármesteri rendelet letölthető innen

[vissza]

Rendezvényajánló

SZE HAZÁM, HAZÁM, TE MINDENEM – Nemzeti Operett Gála
23
SZE FALU A VÁROSBAN
22
SZE EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN – a Bekecs Néptáncszínház előadása
21
SZE Tircsné dr. Propper Valéria: MADÁCH IMRE ÉLETÉNEK ,,TRAGÉDIÁJA”
21
SZE FILMSZEREDA – 6. nap
18





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA 2014

2013. MÁRCIUS 15. – ünnepi rendezvénysorozat

Önkormányzati labdarúgótorna a Városnapok keretében

Karácsonyváró koncert, karácsonyfadíszítés és gyertyagyújtás advent harmadik vasárnapján

Mikulás-váró ünnepség