SZÍNES PROGRAMKAVALKÁD VÁRTA A GYEREKEKET ÉS FELNŐTTEKET A CSÍKSZEREDAI KÖNYVVÁSÁR HARMADIK NAPJÁN


 

Dalóka és kuflis leporelló

Adorján Márta képzőművész és Kürti Andrea illusztrátor várta a gyerekeket a könyvvásár harmadik napjának nyitófoglalkozásán, ahol a könyvkötés rejtelmeibe vezették be az érdeklődőket. A Gyereksarokban Édes víz, sós víz címmel tartott interaktív papírszínházi előadást Demeter Éva, majd a színpadon az Evilági együttes Dalóka családi koncertjén Varró Dániel budapesti költő korszerű mondókáit énekelték meg. A délután folyamán saját kuflis leporellót készíthettek a gyerkőcök Kádár Kincső múzeumpedagógus és a Sapientia EMTE Kommunikáció és közkapcsolatok mesteri I. éves hallgatóinak segítségével.

 

Gyerekversek és „nagymamák” a színpadon

A Gutenberg Könyvkiadó három, gyerekeknek szóló könyvét is ismertették, a szerzőket Burus János Botond szerkesztő faggatta. László Noémi Bodzabél című verseskötete kapcsán tartott beszélgetésen elhangzott, a gyerekeket nehéz becsapni, érzik, hogy egy vers jó vagy sántít, érzik, ha az adott vers dunnyog vagy éppen cukormázzal van leöntve. És noha a felnőtteknek és gyerekeknek szóló verseket nem kell külön mércével mérni, viszont átállásokra van szükség, hozzájuk kell igazítani a „kabátot”. „A gyerek másban gondolkodik, másban fedez fel szépséget, másként látja a világot. Nagyon sok mindenről, amiről nem beszélünk és azt hisszük róla, hogy a gyerekeknek nem kell beszélni, arról igenis kell, mert a gyerek életében benne vannak. Ehhez nem kutatásokat kell olvasni arra vonatkozóan, hogy milyenek a gyerekek, hanem vissza kell utaznunk önmagunkba, mert a gyerek mindenki számára elérhető és kézzelfogható. (…) Gyerekeknek írni azt jelenti, hogy visszanyerni a bennünk kiveszett gyermeket. Ameddig ez nem történik meg, addig nem lehet hiteles, gyerekeknek szóló szövegeket gyártani. Mert ez is egy szöveggyár. Mi is mesteremberek vagyunk, mert szabjuk a szöveget, és kérdés, hogy milyen a minta, milyen ügyes a kezünk” – magyarázta László Noémi.

Szőcs Margit az utóbbi években rendszeresen közöl meséket a Napsugár és Szivárvány gyermekfolyóiratokban, Az összecsukható nagymama című mesegyűjtemény sajátos mesemondó hangját mutatja meg. „Sok ágról fakad az én meseírói pályám előzménye. Tulajdonképpen nagyszüleimnek köszönhető: apai nagymamám élő mesefa volt, rengeteg mesét tudott mesélni, nagy részét talán ő maga költötte. Ugyanilyen forrás volt az egyik nagynéném is, és az öcséimmel ott lógtunk nálunk és mindig meséltettük. Aztán ezelőtt hat évvel a Napsugár és Szivárvány folyóiratok főszerkesztője, Zsigmond Emese felkért, hogy korrektúrázzam a lapokat, így élő közelségbe kerültem a gyerekfolyóiratokkal. Rá két évre megszületett az unokám, aki, amikor egy éves volt, a lányomék megkértek, hogy kísérjem el őket Kínába és vigyázzak az unokámra. Itt történt meg a varázslat. Ott minden összejött, egy egészen új távlatba került minden, egy belső átrendeződés is. Az is ott történt meg velem először, hogy szabad estéim voltak. És miután minden itthonról vitt könyvet elolvastam, egy idő után észrevettem, hogy a belső hangjaimat kezdem hallani, ötletek támadnak bennem. A következő lépés az volt, hogy ezek az ötletek kényszerítő erővel rávettek arra, hogy ezeket írjam le. Fél évig ültem ezeken a meséken, egy adott pillanatban bátorságra kaptam és elküldtem Emesének, ő felkarolt, és most már közel öt éve minden Szivárvány és Napsugár lapszámban közlök gyermekmeséket”– elevenített fel a meseírói pályája kezdeteit a szerző.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki olyan közéleti problémához nyúljon, ami még nincs lezárva – hangzott el a Vajon nagyi és az aranyásók ifjúsági meseregény bemutatóján. Szabó Róbert Csaba regénye ugyanis a verespataki ciános aranybányászat elleni küzdelemből ihletődött. „A gyerekekben bízni kell. Hiszek a gyerekekben, sokkal okosabbak mint mi, felnőttek. Nagyon élesen látnak egy csomó mindent, amit mi nem látunk vagy elfelejtettünk. A regény felnőtteknek is szól, de azért gyerekek a főszereplők, mert ők azok, akikre számíthatunk. Ha megmenekül ez a világ, az nekik lesz köszönhető” – mutatott rá Szabó Róbert Csaba, aki többféle műfajban írt már, de úgy véli egy prózaírónak a leginkább járható út az, ha egyre inkább az ifjúság felé fordul. Az ifjúsági regény írása olyan szabadságot ad, amellyel még nem találkozott. Jelenleg is egy ilyen regényen dolgozik és tervben van a Vajon nagyi 2. megírása is.

 

A Bookart Kiadónál jelent meg Kántor Lajos és Láng Gusztáv Száz év kaland című kötete, melyben szubjektív válogatási szempontok szerint vizsgálják az elmúlt száz év erdélyi irodalmi folyamatait. „Ez nem egy olyanfajta rendszeres irodalomtörténet, mint az első közös kötetük, nem törekszik arra, hogy áttekintse a teljes irodalmi palettát, nem törekszik egy objektív rendszerezésre, hanem sokkal több szubjektív szempontot érvényesít” – magyarázta Domokos Zsófia szerkesztő. Életműveket tárgyalnak, amelyek Erdélyből indultak és megengedik magunknak a jóindulatú kritika luxusát. „A kiadónak hatalmas büszkeség, hogy ezt a kéziratot a Bookartra bízták. A borító és a tördelés Nagy Krisztina munkája” – tette hozzá Hajdú Áron, a kiadó vezetője.

Hajdú-Farkas Zoltán Gömöri György Erdélyi arcok című könyvéről beszélt, amelyben az irodalomtörténész az erdélyi személyiségekről, az erdélyi történelem apró és széles körben ismert eseményeiről írott verseit gyűjtötte össze. A kötet Kovács András Ferenc szerkesztésében jelent meg. „Vannak olyan emberek a világon, akiket elkap a transzilván-vírus. Akit egyszer megcsap ennek a világnak a levegője, az visszatér. Gömöri is ebben szenved, mert ez egy szubjektív, személyes történelemkönyv. Nagyon szikár versek, de nagyon érdekes, individuális Erdély-képet mutatnak” – véli Hajdú-Farkas Zoltán.

 

„Egy fényképpel lepett meg a minap Bács Béla János. Az egykori csíkszeredai MÁV-épület előtt készült, két fiatalember látható a fotón, amint egy szekeret húznak. Egyik a Béla édesapja, a másik az én édesapám. Valami hasonlót teszünk sok-sok év után, együtt húzzuk Nagy Imre és a szász közösség kapcsolatának felgöngyölítése szekerét”– fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán.

Der Mahler Nagy Imre – A székely festő és az erdélyi szászok 1925–1935 – Emil Witting regényrészleteivel című, megjelenés alatt lévő könyvről beszélgetett a két szerző: Bács Béla János és Ráduly Róbert Kálmán.

Egy mondat ragadta magával a csíki székely festő önéletrajzi visszaemlékezéseiből Bács Béla Jánost, amely nyomán feltette a kérdést, hogy született-e regény Nagy Imre festőművészről? Kutatásba fogott hát, amelyhez Ráduly Róbert Kálmán is csatlakozott, így tettek jelentős lépést a Nagy Imre-kutatás palettáján: a festő életének eddig elfeledett, elhallgatott, különleges tizenegy évét tárták fel. Arra a kérdésre, hogy zsákutca volt-e Nagy Imre munkásságában a szász kapcsolat, Bács Béla János elmondta, semmiképp nem volt az, sem az akkor létrejött alkotásokat nézve, sem a visszhangja szempontjából. „Sőt, kevés olyan név van a székelység között, akikről a szászok tudják, hogy ki volt az. Be volt oda ágyazva egy értő, művelt és művészetértő közösségbe és ott ért.” A kötetet május 16-án mutatják be a Csíki Székely Múzeumban.

 

A Gutenberg Kiadó gondozásában jelent meg Balázs Lajos Nyergestető – A Lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője; A nemzeti kegyelet néprajzi földrajza című könyve. Hogyan él egy történelmi esemény az emberek tudatában, hogyan hat, milyen érzelmeket ébreszt vagy tart takarékon? – ezeket a kérdéseket járta körbe legújabb kötetében a néprajzkutató. „A lokális és névtelen sírjelek a Kárpát-medence teljes magyarságát mozgalomba hozta. Amikor egy hely megmozdul valaminek a nyomán. Ez a kicsi terület gyújtópontja lett egy elfojtott vagy lappangó nemzeti kegyeletnek, az együvé tartozásnak a nemzetben való gondolkodásnak” – magyarázta Balázs Lajos a könyvbemutatón. A szerzőt kutatásai során az a kérdés is foglalkoztatta, hogyan jött létre egy másik, az ágkeresztes temető. „Senki nem tudta megmondani, hogy ki lehetett az, aki az első ágkeresztet leszúrta. Mindenki azt mondta, hogy amikor arra járt, belopakodott, rést vágott a bozóton, leszúrt egy-egy ágakból imolával összekötözött keresztet, meggyújtott egy gyertyát, imádkozott.” Sok adatközlőt belefoglalt a kötetbe, mert ők közelítik meg lelkileg a kérdést, valamelyest ők fejtik meg a titkot – a hely szelleme mindig dolgozott. Csak a jó hazafiak tudtak erről a temetőről és vittek egy-egy gyertyát, majd sima miatyánkot mondtak a hősök emlékére.

 

A könyvvásár látogatóinak Mirk Szidónia-Kata néprajzkutató és Oláh Sándor társadalomkutató a Székelyföld folyóirat legújabb lapszámát ismertették. A májusi lapszám a pünkösdi búcsú témájában olyan kérdésekkel foglalkozik, mint hogy milyen nehézségekkel kellett szembesülniük 1948-ban, illetve az elkövetkező években a csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezőinek és a búcsúra készülő híveknek, vagy hogy miről jelentettek a rendszer beépített emberei. 

 

Paul Celan Voltak éjszakák című verseskötete a Lector Kiadónál jelent meg. A kötetben először olvashatók magyar fordításban Paul Celan román nyelven írott versei, amelyek 1945–1947 között születtek. A verseket Petre Solomon műfordító őrizte meg kéziratban, és negyven évvel később tette közzé emlékezéskötetében. „Celannal Pilinszkynél találkoztam először, Rilke kapcsán említi. Nagyon kíváncsi lettem rá, fokról fokra újabb és újabb versekre bukkantam. Tudtam akkor már, hogy román nyelven is vannak versei, de nem találkoztam velük. Aztán néhány évvel ezelőtt a Szatmáron megjelenő Poesis International című folyóiratban hat prózaverse szerepelt románul és holland nyelven. Ez még mindig nem volt elég, hogy hozzáfogjak – régi tervem volt Celannak a román verseit átültetni. Karácsonyi Zsolt kellett még hozzá, aki egy Celan-oldalt tervezett, Jancsik Pál újrafordította a Halálfugát. Egy tavaszi vakációban hat prózaverset lefordítottam, nem tökéletesen, voltak hibák, és ezekből négy aztán megjelent a Helikonban. Ez a fordításkötet nem az én munkám, ez egy közös könyv. Kellett hozzá Paul Celan, aki Bukarestben megírt tizenvalahány verset, ebből kettő töredék, kellett hozzá Koros-Fekete Sándor, Gálfalvi Ágnes és László Noémi, valamint Bartha Beatrix illusztrátor” – mesélte a kötet létrejöttéről Jánk Károly fordító.

 

Lucian Boia Az 1918-as nagy egyesülés, a Koinónia Kiadónál megjelent, a román kommunizmus különös történetéről szóló könyvét mutatta be Szilágyi Szabolcs, a kiadó igazgatója és Rostás-Péter István, a kötet fordítója. Történt-e egyfajta elmozdulás a román történetírásban, merre tartunk és volt-e szerepe ebben Boiának? – tette fel a kérdést Szilágyi Szabolcs. „Az, hogy van még egy irány, az Boiának köszönhető. Ha megnézzük az általa megjelentetett munkákat, az első öt közül három címében ott van a mítosz. Az ő építkezése eléggé mutatós ilyen szempontból. Van a történésztársadalomnak Romániában egy olyan – generációsan is, de nem csak – körülírható csoportja, amely 1989 előtt épített karriert, és nyilván ez a nacionál-kommunista vonulatnak a felfuttatását jelentette. Érhető, hogy amikor megjelenik egy ezt – ha nem is alapjaiban, de lényeges pontjaiban – megkérdőjelező másik variáns, akkor nem feltétlenül szakmai irigység lépett fel, de minimum azt érezték, hogy fenyegetettek. Az éppen aktuális kötetben a meredek állítás az, hogy 1918-ban az történt, ami, a szerencsének nagy szerepe volt. Beemeli a szerencsét, mint tényezőt. Elég sok mindent lebont. Például a kommunizmus sajátos román jellegéről, hogy valamit nagyon szépen felépítettek történelemszemlélet szintjén, és mindent alárendeltek annak a vonulatnak, hogy ősiség, sajátosság – voltak ilyen elméletek, hogy a civilizáció innen sugárzott ki és terjedt szét – hogy ez a nép egységes volt, mióta a világ, csak ezt időnként tudta ezt megmutatni, bizonyítani, illetve megvalósítani. Boia többek közt ezt az egységmutatót is megkérdőjelezi” – magyarázta Rostás-Péter István. Hozzátette, elég izolált jelenség volt, amikor az első kötete megjelent, de mára már nem fehér holló Boia, Sorin Mitu az egyik példa rá, de vannak még jócskán, akik ezt a vonulatot követik.

 

Örkény besírna a címe a csíkszeredai Noszlopi Botond novelláskötetének, amely az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelent meg. A szerzővel Balog László beszélgetett. „Egy pályázat keretében íródott, néhány szöveg már korábban a fiókomban hevert, amit fel lehetett használni hozzá. Néha a kevesebb több, lehet, hogy néhány szöveg kieshetett volna. Ha kellene találni egy főszereplőt hozzá, akkor az a ma embere lenne, és annak mindenféle módozata” – árulta el a szerző a bemutatón. Hozzátette, a cím számára meghatározó, sok szempontból meghatározza a művet. „Van egy képe az olvasónak, hogy mivel fog találkozni, még ha nem feltétlenül azzal a szerzői indíttatással dolgozom, mint Örkény.”

 

Részegh Botond Erőtánc című akril- és tussorozatának és Dragomán György Rabság. történetek a rácsokon túlról című rövidprózai darabjainak találkozásából született a Bookart Kiadónál megjelent Erőtánc című album. Erről beszélgetett az Új Kriteron Galériában a szerzőkkel Szabó T. Anna. Részegh Botond és Dragomán György elmondta, szinte véletlenszerűen találkoztak évekkel ezelőtt, mintegy egy időben figyeltek fel egymás alkotásaira. Szabó T. Anna rámutatott, az albumban található szövegek és a képek önmagukban is működnek, és noha nem az idillségből fakadnak, csodálatosan beszél a kép és szöveg együtt. Részegh Botond elmondta, a közös munka elején minden képcíme úgy kezdődött, hogy Játék... Dragomán György mondta neki, hogy ez már nem játék. „Sokat gondolkodtam ezen az Erőtáncon. Végigfutottam ezen a történeten: egy fiatalember hazamegy, tudván, hogy tíz évre bebörtönzik. Milyen átváltozáson megy át? Hogyan szabadul fel egy ember és erősödik fel a hangja a börtönből még úgy is, hogy leépül minden. A fény emléke foglalkoztatott. Az én képeim a rabról szólnak, Gyuri szövegei a börtönigazgató szempontjából mutatja meg.”

Az írót az a hatalmi viszony érdekelte, amely a rabok és rabtartók között van, amely tulajdonképpen egy függőségi viszony. „Nem beszélgettünk egymással a képekről, a képek beszélgettek velünk. Ezek nagyon sötét képek, de fény nélkül nem létezhetnének. Minél sötétebbek a képek, annál hangsúlyosabb a fény. Valamilyen szinten mégiscsak a nemlétezéssel vagyunk elfoglalva. A létet koncentrálja a börtön, ahol magát az időt őrzik. Egy időn kívüli létezés a rabság, az, amikor megáll az idő.”

 

A Csíkszeredai Könyvvásár záró pódiumbeszélgetése a Ketten és külön címet kapta, amely keretében Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel beszélgetett Márton Evelin. A derűs hangulatú beszélgetésen a két alkotó mesélt arról, hogy hogyan találkoztak, hogyan indult köztük a szerelem, hogyan tudnak egymás mellett, sokszor egy térben, de mégis külön-külön dolgozni. „Ez azért elég nagy mulatság. A kezdetektől fogva nagyon tudunk röhögni magunkon és amióta gyerekeink vannak, tizenhat éve, azóta még jobban tudunk. Tényleg szoktunk veszekedni. Az a lényeg, hogy az nagyon sokat jelent, ha a másik megérti, hogy a másik mit ír és gondol. Harminc éve együtt vagyunk. De ugyanazokat a vitákat, köröket futottuk le”– vallotta Szabó T. Anna. Dragomán György hozzátette, folyamatosan harcolnak, vetélkednek egymással olyan értelemben, hogy megmondják a másiknak, ha nem jó a mondat. „Hadakozunk. Irigykedni nem fogunk. Irigyeltem akkor, mikor Anna hivatalosan költő lett, amikor lett egy verseskötete. Én titokban írtam, regényírónak gondoltam magam, de nem mondtam. Az volt a nehéz időszak.” Hozzátette, azért irigyli Annát, mert költő, azt is csak azért, mert amíg például vonaton utaznak, megír egy verset, gyorsan be tud fejezni egy szöveget. Ezért kezdett el novellát írni.
„A koncentrációt tanultam meg Annától. Nagyon intim dolog valakit írás közben nézni, ahogy vadásszerű figyelemmel nézi a papírt. Mi nagyon sokat néztük egymást. Egyszer kaptam Annától egy írósapkát, hogy amikor a konyhában írtam, és az rajtam volt, ne zavarjanak. A gyerekeim szokták kérdezni: mondatban vagy? A feszült koncentrálást Annától tanultam. Úgy kell írni novellát, mintha verset írnál.”

Anna elmondta, írt már hosszabb lélegzetvételű szöveget, de egy regény struktúrája és szerkezete számára viszonylagos rejtély. „Gyuri harcostársának nevez. Nem csak egymással harcolunk, hanem vállvetve is, valami közös cél érdekében, amely a gyerekeken kívül az, hogy jó szövegek szülessenek, ezért mindig valaki tartja a hátát. Felváltva.”

A beszélgetés során kiderült, bizonyára lehet párhuzamokat találni a munkáikban. Sokszor címeket adnak egymás alkotásának, és őszintén megmondják, ha valami nem működik a szövegben. Szükség van egy külső szemre. Hangsúlyozták, hogy a munka azért külön zajlik. „A mi életünk folyamatos veszély. Minden pillanatban robbanhat bármi. Oda-vissza így van, mert az írás nagyon feszült dolog. Azt kellett megtanulni, hogy amikor írunk, ne a másikon vezessük le a saját frusztrációnkat. Mindig a kudarc lehetősége ott kell legyen. Minden novellám előtt volt kettő, amit nem tudtam befejezni, amit kidobtam. Meg kell tanulni ezzel megbékélni és nem a másikon levezetni” - fogalmazott Dragomán György.

„Szeretjük a szeretjük  a kiállításokat, sokat beszélgetünk, van egy kertünk, filmet nézünk családilag, megbeszéljük, célzottan válogatunk. Régen együtt voltunk filmkritikusok, az egy nagy hobbimunka volt. Sülve-főve együtt vagyunk, majdnem mindent közösen csinálunk. Elég sokat kirándulunk, de sok időnket kitölti az írás és a műfordítás.”

 

A Csíkszeredai Könyvvásár harmadik napját a Role együttes Rőzsedalok című koncertje zárta.

[vissza]

Rendezvényajánló

SZE HAZÁM, HAZÁM, TE MINDENEM – Nemzeti Operett Gála
23
SZE FALU A VÁROSBAN
22
SZE EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN – a Bekecs Néptáncszínház előadása
21
SZE Tircsné dr. Propper Valéria: MADÁCH IMRE ÉLETÉNEK ,,TRAGÉDIÁJA”
21
SZE FILMSZEREDA – 6. nap
18





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA 2014

2013. MÁRCIUS 15. – ünnepi rendezvénysorozat

Önkormányzati labdarúgótorna a Városnapok keretében

Karácsonyváró koncert, karácsonyfadíszítés és gyertyagyújtás advent harmadik vasárnapján

Mikulás-váró ünnepség