RAJT ELŐTT SZÉKELYFÖLD KERÉKPÁROS KÖRVERSENYE


Ma este hat órától megnyitóval és csapatbemutatóval, majd hét órától a sepsiszentgyörgyi prológgal rajtol a székely kör.  2007-ben útjára indított, tizenegyedik kiírásához érkezett Székelyföld Kerékpáros Körversenye idén némileg formabontónak ígérkezik, hiszen az eddig megszokott csíkszeredai versenyközpontúságot Háromszék hangsúlyosabb szerepvállalása ellensúlyozza. Szó szerint körversennyé nemesült a rendezvény, hisz idén nemcsak átkerékpározik a mezőny Orbai-, Kézdi-, Sepsi- és Udvarhelyszéken vagy éppen Erdő- és Gyergyóvidéken, hanem a teljes karaván mozog ennek minden kihívásával együtt.

Élőben az M4 Sporton

A székely kör történetében mérföldkőnek számít, hogy egy ország hivatalos sportcsatornája élő közvetítéssel jelentkezik a versenyről. Ráduly Róbert Kálmán szerint ez Székelyföld sikere, a magyar nemzetpolitika sikere. „2007 óta, a sport mellett azért is szervezzük a körversenyt, hogy megismertessük elsősorban az országban, de az ország határain kívül is Székelyföldet mint régiót” – fogalmazott Csíkszereda polgármestere. Az MTVA jóvoltából az M4 Sporton élőben lehet majd követni a szerdai, sepsiszentgyörgyi prológot, illetve a szombat délelőtti hegyi időfutamot, de az első és második szakasz befutója is képernyőre kerülhet. A szombat délutáni, csíkszeredai zárószakasz felvételről lehet majd megtekinteni.

Emellett az Erdély Tv-n is követhető lesz a sportesemény, csütörtöktől vasárnapig 22.00 órától az előző napról készült, 25 perces összefoglalókat sugározza a regionális csatorna.

 

Versenyetapok

Az augusztus 9–12. között zajló székelyföldi viadalon a négy versenynap alatt több mint 460 km-t tesznek meg a kerékpárosok. Az idei székely kör „rajtjának” Sepsiszentgyörgy ad otthont: a szerdai megnyitó után a kovásznai megyeszékhely utcáin zajlik az 5,3 km-s prológ. A csütörtöki kastélyetapon Orbai-, Kézdi- és Sepsiszék után a mezőny Erdővidéket is érintve érkezik Székelyudvarhelyre. Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Baróton sprintpróbák, míg a Hagymás-tetőn, a Szentpáli-tetőn és a Kénosi-tetőn C kategóriás hegyimenés nehezíti a második etapot.

A pénteki királyetapot ezúttal is a Hargita többszöri megmászása jelenti, az Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék tengelyen. A szakasz során négy B kategóriás (Libán-tető két alkalommal, Cekend és Tolvajos-tető) mászást kell teljesíteniük a sportolóknak, emellett Zetelaki gátnál, Gyergyószentmiklóson és Szentegyházán sprintszakaszok lesznek kijelölve.

A felvezetés ugyan idén rendhagyó, de a csattanó ezúttal is Csíkszeredára marad: a körverseny a hagyományos hargitafürdői időfutammal, majd egy felcsíki és egy alcsíki „hurok” után város utcáin zajló félszakasszal zárul.

 

Díjak

A 11. Székelyföld Kerékpáros Körversenyen idén a díjak összértéke 11 500 euró. Ebben az évben hét megkülönböztető mezt ölthetnek magukra a versenyzők. Az egyéni összetett éllovasa a narancs-fekete „ING SERVICE” feliratú mezt viseli, a pontverseny első helyezettjét a piros-fekete, „SZEKLERLAND”  feliíratú trikó illeti. A hegyimenők rangsorában élen végző versenyző a szürke „CSÍKSZEREDA” feliratú mezt kapja. A kék színű „TUSNAD” feliratú mez a legjobb 23 év alatti versenyzőé lesz majd. A legjobb romániai versenyző a sárga, „CIUC RADLER”, míg a legjobb magyar versenyző a zöld, „MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG” felíratú mezt ölti magára. A hetedik, fehér színű, „AMIGO&INTERCOST” trikót a legjobb csapat kapja.

 

Szervezők és támogatók

Székelyföld Kerékpáros Körversenyének szervezői – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a VSK Csíkszereda, Hargita Megye Sport és Ifjúsági Igazgatósága, az Intersport Egyesület és a Siculus Alpin Club – ebben az évben is számottevő anyagi és szervezésbeli támogatást kaptak a sportesemény partnereitől, Hargita és Kovászna Megye Tanácsától, valamint Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely önkormányzataitóé

A Székely Kör főtámogatői idén is az ING Service, a Tusnád Ásványvíz Rt., a Ciuc Radler és a Magyar Turisztikai Ügynökség. Támogatók: Hinode Service, Bagoly Logistic, Bellotto, Amigo&Intercost, Cat Line.

 

 

Benevezett csapatok

A körversenyre 15 csapat jelentkezett be:

1. TUSNAD DRAG CYCLING TEAM (ROU) – kontinentális

2. HRINKOW ADVARICS CYCLING TEAM (AUT) – kontinentális

3. A-DURATEC SKR CYCLING TEAM (AUT) – kontinentális

4. WSA GREENLIFE (AUT) – kontinentális

5. ISD DONETSK (UKR) – kontinentális

6. STEAUA BUCURESTI (ROU)

7. CUBE CSÖMÖR (HUN)

8. DEGAVI TIPOGRÁFIA (HUN)

9. DKSI (HUN)

10. EPRONEX (HUN)

11. KŐBÁNYA (HUN)

12. DELIO GALLINA (ITA)

13. SP EEDER CYCLING TEAM (SUI)

14. NATIONAL TEAM OF MOLDOVA (MLD)

15. NATIONAL TEAM OF SERBIA (SRB)


[vissza]

Rendezvényajánló

OKT KINEDOK VETÍTÉSEK – Káin gyermekei
19
OKT KINCSEM - vetítés
19
OKT PRIMANIMA 2017 – ingyenes mesevetítések a Csíki Székely Múzeumban
18
OKT SZÍNTEREK – Magyar Festészet Napi kiállitás
18
OKT KINCSEM - vetítés
18





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA 2014

2013. MÁRCIUS 15. – ünnepi rendezvénysorozat

Önkormányzati labdarúgótorna a Városnapok keretében

Karácsonyváró koncert, karácsonyfadíszítés és gyertyagyújtás advent harmadik vasárnapján

Mikulás-váró ünnepség